Egyéb helyszínek

Maeghor szobája - A Pokol Pórázán 18+

Minden ponton átjárja a belső tűz, melybe Maghort rántja legyen az elmében vagy testben, nincs olyan fájdalom mi igazán fájna a suttogásából is a neve mire a férfi hajába simít véres ujjaival, Rubintok pedig izzanak és égetik a másik bőrét.

- Emlékezz, …Önként adtál magadól. - suttogja még utoljára. Maga sem tudná megmondani miért teszi, még nem.

Azért, hogy aztán az ujjaihoz, a testéhez törleszkedve megadja a minden sérülésére és hegére minden örömét és alázatát, a másik felé teljesen.

//Zárás//

Maeghor szobája A Pokol Pórázán +18

Maeghor érzi, ahogy Serena körmei a bőrébe vájnak, ahogy teste reszket a vágytól és a szavak súlyától. De ami igazán megtöri a mozdulatainak könyörtelen ritmusát, az a nő ajkai közül kiszakadó suttogás: "Nem vagyok, … ahogy te … sem démon… sem ember." A mondat, amelyet más körülmények között elintézne egy fagyos gúnnyal, most ott visszhangzik az elméjében, mintha egy láthatatlan kéz kísérteties pontossággal döfné belé. Egyetlen szívdobbanásnyi időre kizökken. Egyetlen pillanat az egész, de elég ahhoz, hogy saját kísértetei megragadják őt a mélyből. Vajon valóban nem ember? És vajon tényleg démon? Egyik sem… vagy mindkettő?

Serena forró lélegzete a nyakán perzsel, a bőrén sikló mozdulatok nem csupán a testi köteléket mélyítik, hanem valami sokkal veszélyesebbet is. Egy éhséget, amely nem csupán a húsnak, hanem a léleknek szól. A szukája most már tökéletesen simul alá, mégis minden rezdülése, minden nyögése azt üzeni: még mindig nem elég. Még mindig nem győzték le egymást. Maeghor ajkán sötét mosoly bujkál, ahogy mélyebbre hatol, nem csupán testben, hanem elmében is. Nem csupán akarja őt, hanem uralni akarja minden rezdülését, minden rejtett félelmét, minden fájdalmát. El akarja érni azt a pontot, ahonnan nincs visszaút. Ahol Serena már nem önmaga többé, hanem az ő akarata szerint formálódik.

– Mindkettő vagy, Serena… és egyik sem. – suttogja, ajka épphogy súrolja a nő bőrét, miközben ujjai a csípőjén maradandó nyomot hagynak. "Én pedig az vagyok, akivé teszel. És ez neked is éppoly veszélyes, mint nekem."

A mélység elkerülhetetlen. A vér újra és újra keveredik közöttük, mint egy megállíthatatlan, önmagát felfaló körforgás. És amikor végül minden határ leomlik, amikor az utolsó szilánk is beépül kettejük közé, Maeghor nem csupán győzelmet érez. Hanem valami egészen mást is, valamit, ami eddig soha nem érintette meg igazán.

Félelmet.

Nem a sajátját. Nem is Serena félelmét. Hanem azt a baljós, mélyben rejtőző igazságot, hogy a kötelék, amelyet lassan a nő köré font, már az ő torkát is szorítja. Serena talán azt hiszi, hogy alávetette magát. De mi van, ha valójában Maeghor az, aki egyre mélyebben merül el ebben a kapcsolatban? Mi van, ha ő az, aki az egyetlen igazságot suttogja magának…?

"Nem szabadulsz meg tőle. Sem az elmédből, sem a testedből."

Maeghor szobája - A Pokol Pórázán 18+

A mélyre hatolás megával ragadja és újabb harapással gazdagítja a másik nyakát ott, ahol legelső alkalommal és míg elmélyed a szívásba úgy érzi meg a sajátján is, hiszen most védtelen és egybe forrnak. Már maga sem tudja hol és hogyan állnak egymáshoz.

A bőrén sikló érintés felborzolja minden szőrszálát. Eléri, hogy az elmélyében ott legyen az érzés utáni sóvárgás. A kijelentésre mely nem a külső hangok felöl érkezik kipattintják vérvörös szemeit, de a fizikai behatásokat nem szakítja meg.

- Tudom, de képes vagy- e elérni valójában… - Kérdése sem több, mint egy kósza kérdés a rengetegben, mely csak a másikat hivatott bosszantani vagy éppen még eltökéltébbé tenni.

A félelmek, vágyak és gondolatok most egybeforrnak így csak Önmagával találhatja szembe magát Maeghor ott, ahol a legnagyobb erő és a törés.

- Nem .. vagyok, … ahogy te … sem démon… sem ember.- Sóhajtja, ahogy élevezetét tudatja a másikkal belé is kapaszkodva, karmolva, mint ki az egybe oldvadást erősíteni kívánja és nem pedig elengedni.

Elégedett nagyon mélyről érkező morranás mi tudatja Maeghorral elérte, és most már ő is mart lett még ha nem is látszik a bőrén a farkas harapás. Egy dorombolás, a jutalma, mert ez harapás máshol történt egy másik helyen. Nem birtoklás ez. Egyesülés, mely nem ölt testet, de két félből egyé válnak, mégsem lesz nyugtuk egymás nélkül.

Maeghor szobája - A Pokol Pórázán +18

Ahogy a nő szavai elhalnak, Maeghor sötéten elmosolyodik. Mintha csak egy kimondatlan győzelem íze húzódna meg a pillanat mögött, mintha a végzet egy újabb pecsétet ütött volna kettejük kapcsolatára. Ahogy a démon mélyebbre hatol Serena testébe, ugyanúgy fúrja magát az elméjébe is – nemcsak a húsát, hanem a tudatát is meghódítja.

A vérük ismét összekeveredik, a fémes, édes kísértés újabb láncszemet forraszt köztük. Serena fogai ismét átharapják a bőrét, ahogy az övé is utat talál a nő lüktető ereihez. Egy percre elvesznek egymásban, elmosódnak a határok, már nem tudni, hol végződik egyikük, és hol kezdődik a másik. Nem két lény, hanem egyetlen lüktető árnyék, egy összefonódott, felfalhatatlan szörnyeteg.

Maeghor nem siet. Az érintése egyszerre vad és kiismerhetetlenül érzéki, ahogy végighalad a nő bőrén, csípőjének ívén, mintha azt akarná, hogy Serena érezze – igazán érezze – hogy most már a része.

– Hatoljak mélyre? – kérdi, hangja suttogás, ami a nő elméjében visszhangzik, nemcsak a fülében. – Már régen ott vagyok, Serena.

És az érintése nem csupán a testet követeli. Az elméjébe is betör. Ahogy a sötétség magához húzza, úgy szivárog be mélyebbre, a gondolatok közé, a vágyak és félelmek árnyai közé, a legbensőbb titkok mélyére, ahol még Serena sem tudja, mi az igazság. Ott érinti meg, ahol még soha senki, ahol a legnagyobb erő és a legnagyobb törés lakozik.

– Már nem vagy különálló – leheli ajkai közé, ahogy teljesen magáévá teszi. – Nem vagy sem farkas, sem nő, sem vámpír. Csak az vagy, amit én formállak. És te akarod ezt…

Serena dorombolása nem csupán kéj, nem csupán elégedettség – egy beismerés, egy megadás. Egy újabb kapocs, amely összeköti őket. Már nem tud szabadulni. És ahogy a vér ismét összeforr, ahogy a test és az elme egyszerre hullámzik és remeg, egyetlen gondolat marad Maeghor fejében:

Ez most már nem csupán birtoklás. Ez valami mélyebb. Valami, ami veszélyesebb bárminél.

Maeghor szobája - A Pokol Pórázán 18+

A vissza döntésre csalodót morranás és egy harapási kisérlet a válasz megfeszülten, ahogy a másik szinte beleolvadni akarna.

- Akkor hatolj mélyre. Érd el. - Mélyről jövő hang, mely játszik az érzékkel, rosszabb még a szirén éneknél is.

A vágy és dominanciával egybeolvadó tekintete perzseli, a düh és a sötét elégtétel egyvelege pedig orrába kúszik. Az ujjak tánca pezsdítően hat bőrére, melyre kiül a libabőr, de nem a hideg és nem is félelem miatt. Szinte már simulékony szörnyeteget alkot, ahogy Serena állkapcsán halad ajkaival, melyre már ő se tud válasz nélkül maradni. Mely nem mást, mint kéjes morranás.

Egy szívverésnyi ütem, melyet meghagy és olyan halkan és nyugodtan szól, hogy az még magát is meglepi vele.

- Nem…akarok… .- Hagyja a választ maguk között lógva.
Ez a válasza a fenyegetésre.

Szemeiben ezúttal már csak a bujaság és a végeláthatatlan izzás, mely a vörösöket élteti.
A csípőjének ragadására pedik egy elégedett morranás a válasz, hogy nem menekül ő sehova.

Kristály kaland
< Az Északi-tenger vizein >

Mindketten pontosan tudják mikor megállnak Amara előtt, hogy a feladatuk valójában most kezdődik el, és egyértelmű számukra, hogy a nő személyében a jelenlegi küldetésük célját és okát is tisztelhetik egyben. A hercegnő köszöntő szavaira mindketten mélyen meghajolnak, és dicső lovagi szokás szerint fegyvereik hegyét szertartásosan a padlóra helyezik miközben a kard markolatát két marokra fogva főhajtással szalutálnak. Ez a katonai alakiság és ha úgy tetszik lovagi etikett és szokások szerint a tiszteletadás egyik igen magas formája, ennél már csak a féltérdre ereszkedés lenne fentebb való tisztelgés. Ez azonban csak az uralkodónak és még néhány főméltóságnak járna csak ki. Ezúttal azonban Ronvay ragadja magához a beszédben a kezdeményezést, megelőzve társát, és felegyenesedve válaszol a nőnek.

- Nagyon bízunk benne kisasszony, hogy nem marad kétsége sem afelől hogy eltántoríthatatlan szándékunk önt megvédelmezni, törjön bármi az életére. Erre esküdtünk fel mikor útnak indultunk. Mégis azt kívánom, hogy ez a törekvésünk ne nyerjen bizonyságot az út végéig sem, mert ez azt jelentené hogy az életveszély sikeresen önt elkerülte. De ha mégis megtörténne, akkor bízvást számíthat ránk... itt vagyunk.

Egyenesen, nyíltan és őszinte tekintettel néz előbb Amarára majd oldalra pillant nagydarab társára szinte lopva. Az pedig csak egy kurta bólintással és rejtetten elmosolyodva és fejét csóválva ismeri el fiatalabb társa milyen jól forgatja a nyelvét.

Majd annak dacára, hogy egyikük sem járt és nem szolgált még hajón, meglepően hamar feltalálják magukat. Fegyvereiket, zsákjukat lehordják a számukra kijelölt kabinokba, és igen gyorsan és otthonosan belakják azt. Amíg Sergio hordókat pakol, Ronvay csak nézelődik, de minden pillantása fürkészve kutatja a hajó pontjait. Az apró hibákat leltározza, hol lehet gyengéje a tákolmánynak, egy esetleges támadáskor melyik úton hogyan juthatnak a fedélzetre, és mi az ami biztosan csapdának tűnik. És mikor társa vidáman kel szkander-birokra a matrózokkal, ő eközben jókedvűen vicceket mesél a fickóknak majd pedig egy pakli kártyát keres elő a zubbonya zsebéből.

- Tét nélkül, de lássuk... van-e kedve veszíteni valakinek - néz csillogó szemekkel a körülötte összegyűlő emberekre.

Nimrim felbukkanását mindkettejük csodálkozása kíséri. Nem láttak még hasonló szerzetet, de udvariasan meghajolnak feléje is mikor a fedélzeten sétálva találkoznak vele. És ahogyan illik egyenként bemutatkoznak neki is ahogyan Amarával tették.

- Nem szoktuk meg a tétlenséget kapitány uram! - fordul alkalomadtán Sergio a férfi felé.
- Ha tud testhezálló feladatot adni nekünk akkor ne habozzon azt megtenni. Nem szeretnénk potyautasok lenni ezen a bárkán... - kopogtatja meg a hajó árbócát hatalmas tenyerével.

Azonban Ronvay éber figyelme nem lankad egy percre sem és bár nagyon diszkréten teszi, de szinte mindenhova ( a nő saját kajütjén kívül ) követi Amarát. Mit lehet tudni... – gondolja - a matrózok közé is beférkőzhet ellenség, így jobb ha eleinte rajtuk tartja a szemét amíg kiismeri őket.

Így lehet hogy majdnem véletlen fültanúja a beszélgetésnek Eduardo és a hercegnő között. Persze nem megy közelebb és csak úgy tesz mintha a sirályokat nézné és a távolban a horizontot kémlelné.
Amikor odalép hozzá a nő, készségesen válaszol neki.

- Eddig egészen jól kisasszony! - fordul felé hátat fordítva az óceánnak.
- De nem volt még vihar, úgyhogy ne kiabáljuk el ezt a jó hírt! - mosolyog derűsen és fürkészve nézi a lány arcát.
- És Ön? Nem szokatlan ez magának? És ... nem vágyik haza? - vizsgálja meg szórakozottan az egyik vaskos kötelet.
- Csak mert Lord Isenaar említette hogy messze földről érkezett. -
Kíváncsian várja vajon Amara mit fog válaszolni erre.

Már javában és napok óta szelik a tenger végtelen vizeit amikor a kajütben ülve Ronvay is felfigyel a szokatlan hangokra. Pár percig fülel, hátha csak örvény játszik az öreg teknővel. De az érzés, ami átjárja nem hagyja nyugodni, ekkor jelenik meg az ajtóban Sergio is. Szinte berobban a kabinba, felcsapva az ajtaját.

- Te is hallottad?

Azzal habozás nélkül felkapják fegyvereiket ( ez a számszeríj és a hozzá való íjak, mert a kardjuk mindig náluk van természetesen) és sietős tempóban indulnak el hogy Amarát megtalálják. Nem túl nagy a hajó így előbb utóbb biztosan összefutnak vele.. vagy a kapitánnyal. Hátha megtudják honnan érkezhet ez a nyugtalanító vészt jósló zaj...