Kinézet:

Arca markáns és karakteres, mégis van benne valami visszafogott elegancia, egy életet átölelő keserűség és csalódottság a vidáman ragyogó tekintet mélyén. Állkapcsa határozott vonalú, enyhén borostás, ami nyersebbé teszi az egyébként is éles vonalakat. Bőre fakó, arccsontjai jól kirajzolódnak, kiemelik az arcán lévő hosszanti vágást, sorsának örökre hordozott béklyóját.
Sötétbarna haja oldalt rövidre nyírt, de hosszúra hagyott teteje kontyba fogott.
Szemei meleg mogyoróbarnák, pislogása lassú és lapos, fáradtnak tűnő amin az alacsonyan ülő borzas szemöldök sem lágyít igazán.
Ajkai vékony seszínűek, de szélein kedves mosoly pihen.
Ruházata egyszerű és praktikus: földszínű laza ruhadarabok, kényelmes csizmák. Ritkán hord feltűnő kiegészítőket, néhány bőr szíj a csuklóján vagy a nyakában. Bal kezén bőrkesztyűt visel, egészen a könyökéig érőt ami egy régi, a bőrére vésetett varázsigét rejt el a kelletlen tekintetek elől.
Fegyvert nem hord magánál mindössze egy gyűrött szélű kopottas kártya paklit, olyat amelyet bármely kocsma pultjában megtalálni.

Jellem:

Már nem az az ember, aki valaha tábornokként állt a csatatér élén. Nem pusztán a hatalmát veszítette el, hanem önmagát hagyta hátra darabokban. Keveset beszél. Ha mégis megszólal, hangja halk és fáradt, mintha minden szó krónikányi történeteket mesélhetne de valami belefojtja azokat. Kerüli az emberek tekintetét, különösen a harcosokét és mágusokét. Nem azért, mert fél — hanem mert emlékezik. A múlt számára nem lezárt fejezet, hanem állandó jelenlét. Bűntudata mély és néma. Nem csak a vereség vetett rá béklyót, hanem a tudat hogy túlélte azt, amit mások nem. Felesége halála és gyermeke eltűnése olyan sebeket hagyott hátra, amelyet sem főzet, sem varázslat nem képes begyógyítani. A patikában készített gyógyszerek olyanok, mintha minden adagban a saját megváltását keresné.

Előtörténet:

Boszorkánymesterek gyermekeként született egy olyan korban, amikor a Homályföldeket még nem uralták ork csordák, ogre hadak és vulkáni hamuval elfedett egén repkedő sárkányok. Soren mágiája nem formát keresett, hanem hordozót.
Már tanoncként kiderült róla, hogy képes mágiáját szétosztani, tárgyakba zárni, majd azokat fegyverként vagy katalizátorként használni.
Harci mágusnak képezték ki, hogy a sereg élén harcoljon karddal és pajzsokkal, de a kártyák ötlete hamarabb született. Vékony, könnyen rejthető lapok, amelyekbe azonnal eloszthatta mágiáját. Pusztítást, védelmet, megtévesztést, időhúzást, bármit amire a nyílt csatatéren szükség volt. Minden kártya egyetlen képességet hordozott egyidejűleg, aminek használatát a pillanat szülte. Sosem varázsolt , csak dobott, érintett, aktivált. Homályföldek krónikái „megosztott mágiának” nevezték ezt az erőt, de a katonák egyszerűen csak boszorkánytrükknek hívták.
Egy hadjárat előtti rövid béke idején ismerte meg későbbi feleségét – egy halandó nőt. A szerelem azonnali volt és igaz, gyümölcse egyetlen fiúgyermek lett, aki magában hordozta a mágia és a halandóság kettős örökségét.
Az első nagy csatában a Homályföldeket győzelemre vezették, jutalmul tábornoki rangot kapott. Olyan pozíciót, amelyre ritkán emelték boszorkánymesterek gyermekét. A második harc azonban káoszba torkollt. Soren eltűnt, nem találták a holttestét, sem élőt, sem holtat nem látták többé. A bukott Homályföld halottnak nyilvánította, a krónikák pedig elhallgatták a nevét.
Felesége évekkel később, halandóként meghalt, anélkül hogy valaha megtudta volna, mi történt a férjével, gyermekéről pedig azóta sem hallott, hogy életben maradt-e, hogy örökölte-e apja erejét és egykori hatalmát senki sem tudja biztosan.
Soren legendává vált: egy tábornok, aki elbukott, egy apa, aki eltűnt, és egy boszorkánymester, aki megfutamodott a vereség elől.
Soren neve ma már inkább figyelmeztetés, mint hősi emlék: "Ha egy tárgy váratlanul felizzik a Homályföldeken, a warlock bosszúért kiált."

Történetét, menekvését homály fedi akárcsak szülőhazáját. Nem beszél a múltjáról, hagyta, hogy a világ megfeledkezzen róla. Az évtizedek ha nem századok már elmosták a nevét, a krónikákból kitépték a lapjait, az öregek elhaltak a szóbeszédek pedig kikoptak. Már csak egy főzet mester, egy patikus a székvárosi forgatagban, egy ismerős arc a Szirén matrózai között, egy jó barát a szerelmi bájitalokban és csapnivaló kártyajátékos az utcán.