Elara Dorian
[Vicces lány]
Nem: Nő 
Faj: Tündér
Azonosító: #570
Utoljára aktív: 2025-04-26

Kinézet:

Elara körülbelül 130 cm magas, vékony testalkatú lány. Haja ibolyaszínben omlik alá, nedves időben begöndörödik. Gyakran – hangulatától függően – változtatja stílusát, de mindig kibontva hordja, legfeljebb egy hajpántot tesz bele. Arca pirospozsgás, enyhén szeplős, szemei zölden világítanak a napfényben, sötétben inkább kékes árnyalatúak. Orra parányi, de szép kontrasztban áll telt ajkaival. Ha nagyon koncentrál, gyakran harapdálja vagy beszívja az ajkait. Öltözködését tekintve a tündérekhez szokott, természetközeli ruhákat hord. Néha vadabb napjai is vannak, amikor fekete vagy túlságosan színes ruhákat visel – ilyenkor azonban nemigen jár társaságba.
Ékszereit tekintve van egy nyaklánca, amit anyjától kapott a nyolcadik születésnapjára – ezt mindig hordja. Illetve egy gyűrűje, amit egykori kedvesétől kapott a századik születésnapjára. A férfi azóta sem jelentkezett, de Elara ennek ellenére minden nap viseli a gyűrűt.

Jellem:

Kedves, vidám, segítőkész lány, aki szívén hordja mások sorsát, és szeret segíteni bárkinek, bármikor. Nem mérlegel sokat, ha kalandról van szó. Könnyen barátkozik, de megválogatja, kivel osztja meg legféltettebb titkait. Gyakran úgy tűnik, mintha egy nyitott könyv lenne mások számára, ám sokszor okoz meglepetést egy-egy tettével.
Harcban ügyes, de semmiképpen sem kiváló harcos. Inkább szeret a háttérből figyelni. Ha viszont harcra kerül a sor, minden tudását összeszedi. Gyakran saját életét is kockára teszi, hogy a másik fél ne szenvedjen halálos sebesülést. Önfeláldozó.

Előtörténet:

Elara Valeolirából származik, egy hegyi faluból. Két testvérével, szüleivel és nagyszüleivel él egy takaros kis házban. A családja a falu gyógyítójaként ismert, így ő maga is számos dologban segédkezett. Először hatéves korában került közelebbi kapcsolatba a gyógyítással, amikor testvérének, Abigélnek sürgősen segítségre volt szüksége.
-A szüleik éppen nem voltak otthon, így a két lány elment a közeli rétre játszani, és némi gyógyfüvet gyűjteni. Ahogy szaladtak a rét felé, egy kiálló buckában a kis Abigél elesett. A lába éppen egy kisebb, éles kacsra esett, így csúnyán felsértette vékony bőrét. Elara gyorsan cselekedett. Húga nagyon félt a sérülésektől, és utálta az orvosság illatát. Így minél hamarabb el kellett látni a sebet, hogy vissza tudjanak menni a házba. Elara megnyugtató szavakat intézett a lányhoz, miközben óvatosan kiszedegette a kavics széttöredezett darabkáit. Abigél szinte itta a nővére szavait, könnyei lassan elapadtak, és kíváncsian figyelte, ahogy Elara lekezelte a sebet. Elarának ez egy meghatározó pont volt az életében.-
Élete további részében már anyja mellett tanult. Kimentek a közeli beteg tündékhez. A kislány hallgatta, ahogy édesanyja elbeszélgetett a gyerekekkel, idősekkel vagy éppen a vele egykorúakkal. Lassan ő maga is olyan ügyesen beszélgetett és gyógyított, mint édesanyja. Mert nem csak főzettekkel és krémekkel gyógyítottak, hanem megértéssel és odafigyeléssel is.
Ahogy a lány cseperedett, úgy virágzott ki a szépsége. Lassan a környék tündéi is felfigyeltek Elarára, de ő minden ajánlatot kedvesen elutasított. Minden férfi és nő kedvelte, de csak egyetlen férfinak engedte meg, hogy a szívéhez közel kerüljön.
Életének 80. hajnalán pillantotta meg szerelmét. Derek a tündér hadseregben szolgált. Egyik alkalommal a lány falujához közel vertek tábort, és egészen hosszan, 3 hétig tartózkodtak ott, hogy Elara családja és számos más gyógyító segítsen nekik felépülni egy igen makacs betegségből. Derek és Elara ezen idő alatt először barátokká, majd lelki társakká váltak.
Mikor a férfinak tovább kellett mennie, megbeszélték, hogy hol találkoznak legközelebb. Az eltelt idő alatt mindketten felnőttek, ám szerelmük csak még jobban lángolt. Egyikőjük számára sem lett már fontosabb időpont, csak az a nap, mikor újból találkozhattak.
Az utolsó találkozásuk alkalmával egy gyűrűt kapott a lány, minek jelentése nem a szerelmük kimutatása volt, hanem a lány védelmét szolgálta. A lány ugyan sosem tudta, de a férfi egy igen erős védőgyűrűt adott számára, mi nem engedi, hogy olyan súlyos sérülést kaphasson, amibe belehalhat.
Ez a gyűrű a férfi szempontjából egy áldozat volt, hisz számtalan alkalommal mentette meg az életét. Ám a gyűrű sem teszi a viselőjét halhatatlanná!
A találkozások elmaradása után Elara a saját útjára lépett, és elkezdte a saját útját járni mint gyógyító tanonc – mindig beállt valaki mellé.

Egyéb információk:

Felszerelés
Van egy nagy hátizsákja, amely tartalmaz két palack vizet, némi kötszert, gyógynövényeket és kenőcsöket, valamint két napra elegendő hideg élelmet. Ezen kívül két váltás ruhát, egy könyvet, egy iránytűt és egy kis kardot is magánál tart.
**Képességek**:
Képes a természettel összekapcsolódva növényeket termeszteni, illetve gyógyítani. Egy kicsit ért a víz megidézéséhez is.
Illetve tud repülni is.
Készségek
Remek kommunikációs képességekkel rendelkezik, és jó a problémamegoldásban is.