Mesric [fehér halál] |
|
Nem: Férfi Faj: félelf Azonosító: #482 |
169 cm magas, ruganyos izomzatú fiatal férfi, akinek őszült haja már első látásra látható disszonanciát mutat fiatal, kölykös, áll felé hirtelen keskenyedő, hegyes, alamuszi arcával. Tág metszésű, mandulavágású szemei és enyhén hegyesedő halvány fülkagylói félelfnek mutatják, ahogy világoskék tekintetének kortalansága, ami tapasztaltságot sugall, ugyanakkor játékosságot és kíváncsiságot is, ami szintén a keverékfajúakra utal.
Alacsony, de szívós, kecses, erős, edzett. Jócskán meghaladják a reflexei a halandó emberekét és a legtöbb félvérét is, a mozgása kifinomult, rendezett, rendkívül dinamikus, mint a jól edzett lovaké. Szívesen és könnyedén mászik fel épületekre, kúszik be sötét üregekbe, teszi próbára az egyensúlyérzékét ágakon, tetőkön, kerítéseken vagy gerendákon.
Az érzékszervei megközelítik egy elf érzékszerveinek kifinomultságát, hallja az emberi szívdobogásokat és szürkületi, esti körülmények között is kielégítően lát, messzebbre és élesebben, mint az emberi lények, az ízérzékelése azonban teljesen hiányzik, a szaglása is emberi.
Ellenálló a mérgekkel szemben és nagy a fájdalomtűrése, fehér bőrét nem fogja be a nap, a ruha alatt hegeket látni rajta, amik súlyos, de maradtalanul meggyógyult sérüléseket sejtetnek. Mindig ébernek tűnik, a pillantása vizsgálódó és figyelmes.
A félelfek született bajkeverők hírében állnak, és ő sem igyekszik rácáfolni ezekre a megállapításokra. Elég nagyképű alak, aki nem tisztel senkit és semmit, bár nem feltétlenül mondható kötekedőnek, vonzzák a zajos társaságok, a gyanúsan viselkedő emberek, ezért gyakran köt ki egy kocsmai verekedés vagy oktalan vérontás partvonalán, noha általában csak teleszívja magát a vérszaggal és továbbáll.
Jellemzően kifürkészhetetlen, hogy mi jár a fejében, azonban a viselkedéséből nyilvánvaló érzelmi világának sekélyessége, közönyössége mások iránt, még ha ideig-óráig képes is érdeklődést mutatni.
Trófeagyűjtő és lopós viszont, szereti mások kedves használati holmiját eltulajdonítani és elképzelni, hogy milyen lehet kötődni egy fésűhöz vagy játékbabához, őrizni, becsülni, fényesítgetni egy jó bicskát, ami apáról fiúra öröklődik a családban.
Már szabad emberként lépett Anwarion földjére, teleszívva magát az édes, meleg kora nyári levegővel, az égető sugarú Nap felé fordítva fakó, fehér arcát.
Hosszú út vezetett idáig, de nincs benne megbánás, egy új életszakaszba lépett, amit magában előre a nyugalom korának hív, bár már nevezett így korszakokat és még soha nem voltak méltóak kedves nevükhöz.
Kalamonban látta meg a napvilágot sok-sok évvel ezelőtt. Hamarosan a Fúria orgyilkos-klánban nevelkedett szeretet nélkül, de praktikus szemléletváltással vált gyermekből felnőtté, gyarapodott, ott esett át a mérgezéseken, amik ellenállóvá tették, de ellopták a színeit, kifakították ősz hajúvá. Mestergyilkossá válása közben hamar megtetszett egy kapitánynak született játékos aljasságával és talán idejekorán kiemelte a fészekből. Egy északi küldetés során elszeparálódott a csapatától és végül a visszavonulásra kiadott parancs elkerülte, így egyedül indult, hogy csapást mérjen egy mágus hadúrra, azonban támogatás híján gyorsan legyűrték és fogságba került.
Bár a vég elkerülhetetlennek látszott, a Fúria gyilkos kapóra jött a hadúrnak. Varázstudóival kivetetett belőle mindent, ami egykori gazdáihoz kötötte és aztán mágikus pecséttel a saját szolgálatába állította. Nem tudná pontosan megmondani hány évet töltött a fagyos hótengerben, az északi nagy hegyekben vadászva legendás szörnynépekre, akik akkorára nőnek, mintha óriások lennének. Ők nevezték Fehér Halálnak, mert szokatlanul kicsiny termete és küzdési technikái teljesen ismeretlenek voltak arrafelé, babonás félelmet ébresztett iránta ott, ahova vért ontani küldték. Hosszú, tanulságos évek voltak ezek, amik alatt bár irányították és a szolgálatait vették mégis belekóstolhatott egy olyan gondolati szabadságba, amivel korábban nem volt dolga.
Szabadideje is volt. És ő többet, egyre többet akart belőle, ezért nem sietett fegyvert fogni, amikor egy összeesküvés alakult ki a táborukon belül, semlegességet mutatott az árulóknak, mert a pecsétek rajta lehetetlenné tették, hogy elhagyja a hadúr oldalát, de azt nem akadályozták meg, hogy valahol egészen máshol hagyja a fegyvereit, amikor a mágia harcba kényszeríti, így a felkelők az egyezségüknek megfelelően meghagyták az életét.
A hadúr halálával feloldótt a pecsét rajta, így végre a maga uraként útra kelhetett. Egy melegebb tájék és egy szabadabb élet felé.
Harci képességek:
Magasan képzett tőrharcos, a küzdelemben arra törekszik, hogy megölje vagy hatástalanítsa az ellenfeleit az ízületeit, ínszalagjait átvágva. Gyakran támad szemre és torokra. Nagyon edzett és akrobatikus, nehezen fárad el, nagyon gyorsan fut, ha menekülnie kell. Termete miatt nem bocsátkozik hosszadalmas közelharcokba, inkább gyorsan, hátulról vagy aljasul szeret támadni. Kedveli az íjakat, számszeríjakat. A tőrök az elsődleges fegyverei, de a legtöbb eszközzel használat szintjén elboldogul, fegyverré válnak a kezében hétköznapi dolgok.
Mágikus képességek:
Elbűvölés: veleszületett varázserejét a mérgezések sokasága eltorzította, így nem tanulhatott aktív varázshasználatot, ami megmaradt neki, az a testmozgásához kapcsolódó bűvölő mozgás. A csuklóinak, kézfejeinek állandó, ritmikus, hullámzó mozgása magára vonja az ellenfelének figyelmét, hajlamossá téve arra, hogy bénultan, mozdulatlanul bámulja, mielőtt lecsapna rá, akárcsak a kobrák a kígyóbűvölő furulyáját. Erős akarattal (pl.: akaraterő próba dobássa) legyűrhető ez, így nem feltétlenül támaszkodik rá túlságosan, ha nálánál erősebb ellenfelekkel kerül szemben.
Egyéb képességek:
Lovaglás. Úszás. Csapdakészítés. Lopakodás. Rejtőzködés. Némi mágiaellenállás (csökkentett hatással érvényesülnek rajta az átkok és varázslatok, így a gyógyítások is, emiatt a hegei soha nem tűnnek el teljesen). Széles spektrumú méregellenállás. Túlélési ismeretek. Újabban pánsípon gyakorol.
Kísérő:
Egy nagy termetű, fehér macska szegődött mellé, amelyik mindig az ennivalóját akarja és általában meg is szerzi.