Kinézet:

2 méter körüli magasságával saját fajából is kitűnik, orkokhoz méltó izomzata és tiszta, erős agyarai fiatal egyedre utalna, azonban piszkosarany íriszű barna szeme elárulja idős korát a hozzáértők számára. Sörénye emberi divat szerint fésült és font, szokatlan viselet a legtöbb fajtársa számára. Ruházata változó, de általában bőrt hord, némi páncélelemekkel, például vállvérttel kiegészítve. Egyetlen fegyver látható sokszor nála, egy harci kalapács, mely fejének másik oldala egy vastag hegyes tüske, ő maga csak kalacsákánynak hívja.

Jellem:

A kor és a sok, emberek között töltött év szinte teljesen megszüntette fiatal vadságát, visszafogott jellem általában. Természetesen a fajára jellemző hevesebb érzelmek bizonyos helyzetekben még mindig előjöhetnek, nagyobb küzdelmek felszínre hozhatják régi indulatos énjét, de szerencsére az ellenkező irányba is változhat hangulata, megfelelő társaságban kapható mulatozásokra is.

Előtörténet:

Toghvan az Aranykopók törzsében született. A törzs eredetileg a Kéklábúak nevet viselte, azonban a Koronával kötött egyeszség után ők is azok közé az orkok közé tartoztak, kik Anwarion szolgálatába szegődtek, ekkor kapták új nevüket. Aranyosrét nemeseit szolgálták évszázadokon keresztül, elsődleges feladatuk saját, az országgal ellenséges fajtársaik levadászása volt, a külső portyák megállítása mielőtt azok feldúlnák a belső területeket.

Persze uraikkal sem volt mindig békés a viszony, nézeteltérések alkalmával volt, hogy beengedték a pusztító ork bandákat, ahelyett, hogy megállították volna őket, néha még csatlakoztak is hozzájuk fosztogatni, sőt, volt rá példa, hogy olyan mértékben nem szívlelték egymást éppen aktuális emberi urukkal, hogy ők maguk dúlták fel annak földjeit. Ezeknek a szembeszegüléseknek azonban sokszor nem kiegyezés lett a vége. Nem egyszer büntették meg a törzset, vezetőiket börtönbe vetették, esetleg ki is végezték. Ennek ellenére legtöbbször hűségesen végezték a rájuk kiszabott feladatot.

Toghvan is orkvadásznak tanult és már fiatal korában hadba vonult az ország védelmében, mint szülei és azok szülei. Több testvére volt, de nem emlékszik a nevükre és számukra, vagy nem is akar rájuk emlékezni. Csak volt nejét és három gyermekük emlékét véste mélyen emlékezetébe. Szerelme Ague, a nagy Mokto, a közepes Zeeli, és a kicsi Kajko. Ezeket a neveket élete végéig ismételni fogja minden éjszaka, mielőtt róluk álmodhat újra. Ugyanis sajnos az Aranykopók törzséből már csak ő van életben.

Egyik háborúság alkalmával esett, hogy portyázó orkok rajtuk ütöttek, ami nem volt szokatlan, azonban az őket kísérő varázsló igen. Hamar vereséget szenvedtek, és a mágus igéi miatt nem tudtak a szokásos módon elmenekülni a túlerővel szemben. A támadó orkok végül beteljesítették bosszújukat a saját fajtársaik vadászatára szakosodott törzs ellen, és teljesen kiírtották az Aranykopókat, egy foglyot sem ejtettek.

A harcok közben Toghvan egy meredek szikla peremére szorult és onnan lökte le őt az ellenség, ez lehetett az oka, hogy őt nem találták meg, és bár a sebeibe és az esésbe bele kellett volna haljon, csodával határos módon túlélte. Miután magához tért és megtalálta törzse felégetett maradványait, addig nem látott haragra gyúlt, és megfogadta, hogy levadássza az összes támadót és a titokzatos varázslót. Ki tudja hány évbe telhetett, de lassan írtotta az ellenséges törzs tagjait, és végül rátalált a varázslóra is. Élete legveszedelmesebb harca volt birokra kelni a mágussal, de győzedelmeskedett. Azonban az még halála előtt átkot mondott Toghvanra, kinek szíve kővé dermedt.

A harc után a sátorból kilépve csak a bújkáló ork csemetéket látta maga körül a hullák mellett. Ekkor feladta bosszúvágyát. Lehet kimerült, lehet felismerte azt a pusztítást amit ő is elszenvedett, lehet az átok űzte ki belőle, ha meg is kérdezné valaki sem tudná a választ. A lényegen nem változtat: Toghvan útnak indult immáron cél és otthon nélkül.

Éveken keresztül vándorolt országon belül és kívül, még a Cápafog-öbölbe is kihajózott. Különböző, elsődlegesen védelmi, vagy nehéz fizikai munkákat vállalt, halászott, vadászott, fát vágott, dobozokat rakodott, urakat, hölgyeket és különböző rakományokat őrzött, ami épp szembe jött. Közben a mágikus betegség egyre csak terjedt testén, érzéketlenné téve azokat a részeket, melyeket átváltoztatott.

Egyik megbízatása során egy karavánt kísért, mellyel megáltak pihenni egy kisebb faluban, Szarvasoromnál. Azonban a karaván tagjai túlságosan is jól kezdtek el mulatni, kifosztották a falu több házát, azokat birtokba vették szállásként, a férfiakat kidobták, a nőket és lányokat pedig benn tartották saját szórakozásuk kielégítéséhez. Toghvan a környékbeli erdőt járta mikor ez megtörtént, mire visszatért, a falusiak és a karavánőrség egymás torkának ugrott, ő pedig látva és hallva, hogy mi történik, a falusiak mellé állt, melyben nem kis szerepet játszhatott saját múltja, a családja, melyet elveszített. A harc jobban megviselte, mint azt gondolta volna, azonban hálából Szarvasorom lakói segítették felépülését, ő pedig segített nekik helyrehozni a harcok okozta károkat.

Valamiért úgy érezte, hogy itt lepihenhet, végre valahol otthon érezte magát újra. Az évek során a környező falvakból sokan átjöttek, hogy megtekintsék a "beidomított orkot". Oly sok esztendeig élt Szarvasoromban, hogy több gyermeket is látott felcseperedni érett ifjúvá ittléte alatt. Azonban sajnos az átok utolérte. Mivel bal karja egyre inkább kővá változott, egyre nagyobb mértékben érzéketlenné vált ez a testrésze. Helyi gyógyítók próbálták megállítani a romlást, azonban semmivel sem sikerült.

Egy napon szokásos módon a faluban segédkezett, mikor észrevette, hogy a környéken játszó gyerekek segítségért kiáltanak. Egy társuk beesett egy hasadékba, ahonnan nem tudták kihúzni, így Toghvan segített szegénynek, és bár ne tette volna. A kicsi karját kőkezével fogta meg, és bár próbálta nyugtatni, hogy most már ne sírjon, a gyermek csak egyre jobban jajgatott. Mikor kihúzta, rájöt miért: mivel teljesen érzéketlen lett ez a keze, így nem érezte, hogy milyen erősen fogja a gyermeket. Annak jobb karja, amit megfogott több helyen is eltört olyan mértékben, hogy azt a gyógyítók szerint soha többet nem fogja tudni használni.

Ekkor kénytelen volt újra útnak indulni, azonban most már egy céllal indult meg: valahogy meg kell szabadulnia ettől a kórságtól. Évekig vándorolt újra, keresve kutatva azokat, akik tudnak és hajlandóak segíteni neki, azonban sajnos mind hiába. Észak felé vette hát útját, hátha Székvárosban vagy környékén talál valamit vagy valakit, aki megszabadíthatja az átoktól.

Azóta történt:

Megérkezve a Kúriába többekkel összebarátkozott, akik közül voltak, kik segíteni próbáltak neki. Végül Rorschach, a kitsune mágus találta meg neki a gyógyírt. Egy kisebb csapattal kelt útra a rókaszerzet, hogy levadásszanak egy baziliszkuszt. Sajnos a vadászat nem ment áldozatok nélkül, de végül sikerült kinyerni az olajat a lényből, melyből varázsfőzetet készíttetett Rorschach. Eztán átadta az italt Toghvannak, és az sikeresen meg is szüntette az átkot. Azonban, mivel az átok tartotta fiatalon és sebek nélkül az orkot, így nem várt mellékhatásként a megátkozástól szerzett összes sebe újra kinyílt, és elkezdett öregedni is. Belehalt volna ebbe az állapotba, ha nincs ott barátja, a volt davokari szultána, Meria Aydin, aki minden erejét bevetve mentette meg Toghvan életét.

Az átok elmúltával Dalgan Duren székvárosi könyvesboltjában segédkezett és tanult írni és olvasni Meria kérésére. Azonban a nő messziföldre való távozása után inkább úgy döntött, hogy Dalgannal tart, ki tavasszal eladta a boltot, és elindult rokonaihoz Mezőfalvába.

Jelenleg úton van, elkíséri Dalgant, talán Mezőfalvában is letelepszik egy időre, de, hogy utána merre viszi a sors, még nem tudni.

Egyéb információk:

Kalacsákányát általában csak nehéz harcokban használja, és bár sok fegyverhez ért, de pusztakézzel igyekszik elsődlegesen véget vetni az elkerülhetetlen küzdelmeknek.

Jó nyomolvasó és vadász, de több közönséges mesterséghez is ért, melyek az évek során ragadtak rá.

Ereje kiemelkedő, és mióta megszabadult az átoktól, gyorsasága, érzékei, és ösztönei is a régiek.