Reto
Nem: Férfi 
Faj: Ember
Azonosító: #424

Kinézet:

Azt kérditek, hogy nézett ki Reto? Bocsánat Őcsászári Felsége... mindegy túl hosszú a rendes neve ezért elég legyen a Reto! Mint a neve is mutatja nem igazán volt stílusérzéke. Értem én, hogy a fizikai testfelépítése bonyolult volt na de most komolyan? Fekete egyberuha a sivatag közepén? A fehér köpeny kezdetben túl egyszerű volt, de hála nekem legalább ezen is változtatott. Mondanom sem kell, hogy a hátára hímzett ferde homokóra és az "Első" felirat az ő hülye nyelvén az én ötletem volt! Persze megkaptam ennek a párját feketében "Második"-kal de ez most lényegtelen. Érdekes módon nem ellenkezett amikor javasoltam neki, hogy a zsinór mely a köpenyét összefűzi legyen tele aggatva a vazallus államok címereivel! Mondanom sem kell a haja is az én munkám, de ez szó szerint. Az olló az egyetlen ami nem hazudik a kezembe és a gondosan nyírt fürtök is engem igazolnak, a kis vörös szalag a tincsében? Nos neki is lehetnek hóbortjai. Meglepő módon gyorsan hajlott rá, hogy saru helyett csizmát viseljen. A kard már nehezebb dolog volt, de lehengerlő személyemnek hála manapság előszeretettel hordja az oldalán. Mit is írhatnék még? Minden ami előnyös az én 179 centis, 68 kilós Imperátoromon az én művem, ami hátrány pedig a sajátja.
Részletek Liesbeth naplójából

Jellem:

Retot ha csak egy rövid mondattal akarnánk jellemezni, csak ennyit mondanánk. Egy talpig Úriember. Az Imperátor rendkívül sokat add a külsőségekre és mint jó uralkodó mindig tudja, hogyan illik megjelenni és ezt másoktól is szigorúan elvárja. Az üzleti ügyekben vasszigorral rendelkezik, viszont ezeken kívül egy igazi kalandvágyó, ha tehetné folyton a világot járná.

Mint mindenkinek neki is vannak hobbijai, ami főleg egy fura kártyajátékban merül ki, amit főleg csak az ért aki játssza is.
Mit lehetne még a sokszor közömbös arcról elmondani? Talán azt, hogy sajátos kisugárzással bír és nem túlzás, hogy ha azt állítjuk a kedvesség igen csak vészjósló tud lenni. Amit érdemes megemlíteni, hogy szereti kerülni az egyenes beszédet. Sokszor köntörfalaz és rébuszokban beszél, de ezzel csak politikai ellenfeleit méri fel.
Az lehet róla az első benyomásod, hogy nem figyel rád és elengedi a füle mellett a szavaidat, ám ez ne tévesszen meg! Lehet azt látod, hogy a kék eget kémleli de nagyon is tudja, hogy mi folyik a föld alatt!

Részlet: Helmuth Deslav - A sivatag kereskedői című kiskönyvéből.

Előtörténet:

Gyerek és fiatalkora olyan ködbe burkolózik mint a legmagasabb hegyek, eső előtt és amikor kérdezik úgy beszél róla mint, ha nem is létezne, de persze erre is megvan a maga oka.

Általában mindenki a sikereivel és nem a bukásaival dicsekszik, így van ez nála is. Senkinek nem mondja el, honnan származik és ki ő de miért is tenné? Az egyik pillanatban, még az éves összefoglalót hallgatja egy tanács gyűlésen, majd a tengert bámulva hirtelen fura érzése támad a gyomrában. De a pozíciója nem engedi meg, hogy pánik jelét mutassa. Aztán kezében érzi a bizsergést és látja, ahogy ujjai egyszerűen leomlanak, majd az egész teste kezd elporladni. A tanács tagjai, nem hisznek a szemüknek de ő továbbra is nyugodt marad és csak annyit mond, "Deathwa na wota A'shrahad", ami az ö nyelvén egyszerűen annyit tesz, hogy "A'shrahad városa a nyárközépre a miénk".
Sosem tudta meg, hogy ezzel a mondattal elindította e a háborút, vagy az már megindult amint ő eltűnt. Mire magához tért, egy teljesen idegen területen találta magát a sivatag közepén csak, hogy ez nem az a sivatag volt, ahonnan ő származott. Hosszú és rögös utat tett meg, hogy végre valami életet találjon a kietlenségben és ezt nem egy városban, hanem egy karavánban találta meg. Már ami maradt a karavánból ugyan is mindenhol halottak hevertek, látszólag teljesen kifosztva a rablók semmit sem hagytak hátra. Kivéve egy fénylő ezüstdobozt, amit úgy látszik nem tudtak kinyitni, amit mi sem bizonyított jobban mint, hogy a hullák kezei amik hozzá értek egyszerűen porrá voltak őrölve.

De Reto nem az a fajta volt, akit néhány tucat hulla eltudott volna tántorítani a célját és látszólag egy elátkozott doboz. Jobb híján magához vette a dobozt és tovább indult. Két napot töltött étlen-szomjan amikor megérkezett a Davokar-szultanátus egyik nagyobb városába, ahol rögtön el is fogták.
Egy teljes éjszakán át faggatták, hol rá hol a dobozra mutogatva, de mit mondott volna egy teljesen idegen ország, idegen katonáinak akiknek még a nyelvét sem érti? Egy hétig volt a börtönben, még végül egy díszesebb hivatalnok, nem érkezett a cellájához a dobozzal és félre érthetetlenül arra kérte, hogy nyissa ki. Sosem szerette a mágiát, pláne mióta nem egy a "Mágia felsőbbrendűsége nevében.." kezdődő összeesküvőkkel akadt dolga a saját földjén, de most még is alkalmazta. Kinyitotta a dobozt tekintve, hogy most nem akart porrá válni, a jutalma pedig cserébe egy erszény arany volt, majd két őr egyszerűen kihajintotta a börtönből.
A nyelvvel nem igazán voltak gondja, hamar bele tanult és az erszény arany, elég tőke volt számára, hogy kezdjen valamit ebben a számára idegen helyzetben. Szerette a sivatagot, mert emlékeztette honnét jött, de nem akarta itt leélni az életét, vissza akart jutni oda ahova származik.
Szurdokvár mellett lépte át Anwarion határát és, hogy ne kérdezgessék igazi mivoltát fűszerkereskedőnek adta ki magát. Ugyan is, ha egy valamihez nagyon jól értett az a pénz forgatása. Állítólag annyira jó volt benne, hogy hazájában egyesek nem is emberként tekintettek rá, hanem egy olyan lényre amit a végtelen "kapitalista" felfogás szült és az emberek mérhetetlen pénz iránti vágya hozta létre, mint valami rossz démont.
Nem sok tiltott dolog volt hazájában, ami a nemességet is érintette volna csak egy, tilos volt Reto múltjában kutakodni. Remélte, hogy ez a fajta tilalom ezen az ismeretlen vidéken is megmarad.

Egyéb információk:

Mindig hord magánál egy pakli kártyát, az övére akasztott kis tokjában, amit erős mágikus védelemmel lát el.

A kard inkább csak dísz nála mint tényleges fegyver. Mi sem bizonyítja jobban, hogy tompa az éle és főleg csak védekezésre tudja használni.

Rengeteg varázsigét ismer, de nem szereti a mágiát. A rövidebb varázsigéi gyengébbek, a hosszúak erőteljesebbek, például egy pár szavas varázsigével képes felmelegíteni a kávéját, egy hosszabb versel pedig irányítani egy vihar villámait, de ki várna addig még ezt elszavalja?

Életében soha sem ölt meg senkit és halálos ítéletet sem adott ki senkire.

Nem számít ritkaságnak nála, hogy olykor-olykor egy imp-pel jelenik meg az oldalán.

Szerződése van egy sivatagi tanuki törzssel, akiket bármikor képes megidézni, főleg futárnak használja őket, de ne lepődj meg, hogy ha egy jegyzettel sétál mögötte és hevesen jegyzetel.