Kinézet:

178 centi, jó alkatú, karcsú, örökifjú test múlhatatlan divatba öltöztetve. A ruhái régiesek, de mégis kellemes a szemnek a megjelenése, mint egy ősi építményé, amin nem fogott az idő, hiszen a vámpíri mivolt pontosan ezt a múlhatatlanságot jelenti. Bal kisujján vésett, napfény színű kővel ékesített gyűrűt visel, ami segít neki túlélni a napfényt, még ha nem is élvezi annak érintését fakó bőrén.
Selymes, szőke haja szabadon omlik a vállaira, keskeny arca fakó, vértelen, mint egy naptagadó nemesé, aki többre becsüli az éjszakai élet léhaságait, mint a napfényt. Szabályos, hosszú arca amúgy is előkelő ősökre utal, de hogy azok hány száz éve porladnak már a földben, arra csak ő maga adhatná meg a választ. Mindenesetre jóképűnek mondható, halvány szájában úgy ülnek a hegyes szemfogak, mintha természes helyük volna ott és nem is arra sarjadtak volna, hogy vért ontsanak.
Hosszú ujjú finom kezeinek hegyes körmei opálfényűek és nagyon kemények, bármelyik simogatása válhat vérszomjas marcangolássá. Szinte elmaradhatatlan kísérője a hegedűje, a hangszert odaadóan ápolja és gondozza, mint mások a kardjukat. Ha szükséges fegyvert is visel, de az éjszaka lényeként ritkán érzi ennek szükségét.
Bűvös pillantású szemei szürkészöldek, vámpírmesterének harapásnyoma a köldöke melletti vénán jelzi torz hegként, hol illant el belőle az élet, mielőtt élőhalottá változott volna.
Szavát sosem hallani, a szájában tőre vágott nyelvcsonkja elárulja némaságának okát.

Jellem:

A halál szomorúsága ott bujkál a tekintetében, pedig amúgy egy kedves, kíváncsi jellem volt. A hosszú élet távol sodorta az emberi értékrendtől ezért alkalmasint nem áll távol tőle a kegyetlenség és komiszság, de végső soron mégiscsak az éjszaka teremtménye. Nincsenek elvetemült vágyai, élni szeretne, ahogy mindenki mást, élni és zenélni.
Igazi művészlélek, aki szomjazza az elismerést, de nem kifejezetten erőszakos, hogy mindenáron rá kelljen figyelni.

Előtörténet:

Életvidám ifjú volt, aki szerette a táncot, a zenét, a mulatságokat, a nőket és a férfiakat is szégyent hozva az egész családjára. Magas körökben mozgott az anwar előkelőségek között, de kellemetlenül szabados életmódja miatt a családja számára kolonccá vált és gondoskodtak róla, hogy megszabaduljanak tőle egy sötét sikátorban rablógyilkosságnak álcázva az ügyét.
Holtnak hitt testét a folyóba vetették és azt Székváros kikötőjéig sodorta a víz, ahol azonban kihalászták élelmes guberálók, és mert még pislákolt benne az élet, szép arca láttál költöttek arra, hogy életben tartsák. Kivágták a nyelvét aztán, hogy néma koldusként ejtse rabságba a szíveket, majd hegedűt kapott, hogy a zenéje csalja ki a rézpénzt a zsebekből, sírjon helyette a hangszer ezer hanggal, ha már ő nem szólhat egy szót sem önmagáért.
Nyomorultul és fiatalon halt volna meg talán himlőben, fagyban, éhesen, ha nem figyel fel szívhez szóló muzsikájára egy vámpír, akit a könnyű préda reménye vitt az Alsóvárosba. Hogy megtetszett neki nem lehetett kétséges, magával vitte, hogy csak neki zenéljen, hajóra szálltak vagy kocsin utazták be a mesés tájakat, és aztán magához hasonlóvá tette, hogy ne öregedjen és csúfuljon meg szép zenésze. A vámpírvér igazán kifinomulttá tette a játékát, ahol csak megfordultak hírnévre tett szert ami féltékennyé tette mesterét, így egy idő után már féltékenyen elrejtette, magas kastélyába zárta és csak kalickában engedte, hogy játsszon, csak azoknak, akiket ő csábított oda, hogy meghallgassák.

Talán még most is ott lenne, ha mesterének elutazása nem nyúlik olyan hosszúra, hogy már a legöregebb szolgálója is elhagyta a kastélyát, vagy meghalt ott, ősz fejjel, elérhetetlen távol a rácsaitól. Kalickájában elsorvadva olyan sokáig várt, hogy eljött az idő, amikor hősök kerekedtek fel azért, hogy kifosszák a régi elcsendesedett, hírhedt vámpírkastélyt és óvatlanul kiszabadították. Szeretett volna köszönetet mondani, de akit el tudott kapni annak a vérét felitta a keszekusza lépcsősorokról is, aztán elhagyta börtönné lett otthonát és nekiindult a világnak. Ügyel arra, hogy ne keltsen nagy feltűnést, bár élteti az elismerés. A vérében lüktet a letelepedés vágya, de fél egy helyen maradni ahol a szájukra vehetik az emberek, és ha a mestere még él hát megtalálhatja szökevény fiókáját. A kúria felé a híresztelés sodorta, hogy itt talán nem lesz olyan feltűnő, mert akiket itt összefúj a szél azok egytől egyig furcsák a maguk módján.

Egyéb információk:

Élőhalott: Amíg nem ölik meg nem pusztul el. Lefejezhetik és elégethetik, széttéphetik a testét apró darabokra, akkor odalesz, de máskülönben élni fog. Nem fázik, hiszen halott, élettel csak a vér tölti meg. Terméketlen.

Vérivás: Vérrel táplálkozik és semmi mással, hiányában legyengül és elveszíti minden más gondolatát, csak a vérszomj marad, de sose halhat bele az éhségbe sem. Állatok vére silány táplálék számára, szükség esetére.

Természetfeletti érzékek és erő: Sokkal erősebb, mint egy ember, sokkal jobb minden érzékszerve, de nem olyan jó, mint más embertelen fajoké.

Reflexek: A gyorsasága páratlan, kevés dolog kelhet vele versenyre és ez nem csak a mozdulataira vonatkozik, de a futása is.

Harapás: Marása extázist okoz, ha úgy akarja, de fájdalmat is képes vele okozni, ha kell. Nyála mérsékli a seb vérzését, de nem tünteti el a nyomait, ezért ha lehet nem nyakra harap és elfogadja a vágott sebekből is a vért.

Művész: Hegedűje szól helyette, a hangok, amiket kicsal belőle varázslatosak lehetnek, minél tovább hallgatja valaki a játékát, annál inkább a hatása alá kerül és engedékenyebbé válik arra, amit a vámpír kíván tőle. Disszonánssá, hamissá téve a játékát fájdalmat, zavart, fejfájást okozhat. Hirtelen vonólecsapásokkal pedig kisebb hanglökéseket.

Telepátia: Szemkontaktus esetén képes szólni azok elméjében, akik a szemébe néznek. Azokkal, akiknek néhány holdtöltén belül vérét vette akkor is tud szólni, hogyha azok nem néz a szemükbe. NEM KÉPES azonban hallani a fejben kimondott választ jelen állapotában, csak ő beszél ilyen módon, a másiknak szóban kell válaszolnia ahhoz, hogy a vámpír hallja.