Jasmine
[A természet angyala]
Nem: Nő 
Faj: Druida
Azonosító: #347

Kinézet:

Női mivoltához képest 175 centiméteres magasságával kitűnik az emberek közül, 33 évével ifjonti fiatalságát már maga mögött tudta, de nőiessége valójában most kezd igazán kibontakozni. Fürtjei lágyan keresztezik arcát és mellének lágy domborulatát diszkréten fedik el a kíváncsi és mohó tekintetek elől. Hajának színét a felületes szemlélő mézszőkének ítélné meg, de azon kevesek, akik csuklyája alá tekinthettek mind láthatták, hogy vörösbe hajlanak tincsei az érzelmei hatására, mint ahogy szürkésbarna szeme is képes átváltozni a zafír zöldjének csodás árnyalatává. Hosszú majdnem földig érő a kapucnis köpönyege, amit mindig visel, elfedi lágy, nőies, mégis erőtől duzzadó alakját, csípőjének csodás ívét. A köpeny takarásában lévő fűzős ruhája feszesen símull felsőtestére, vállait szabadon hagyva lazán omlik felkarjára. Szoknyája légiesen libben minden mozdulatára. Derekat széles bőröv öleli lágyan körül, amelyen egy rövid tőr is lapul finom díszítésű tokjában, de ez egyben a gyógyfüvek begyűjtésére is szolgál. Bár az arcát és testének vonalait is igyekszik gondosan elrejteni, kisugárzása oly erős, hogy a társaságában lévők érzik a körülötte támadó az energiák örvénylését, melyek szunnyadó nőiességéből, mágikus kisugárzásából, származásának és egész lényének megmagyarázhatatlan rejtélyességéből fakadnak. Arcának valódi és teljes szépségét nevelőszülein kívül csak nagyon kevesen csodálhatták eddig meg, hiszen a csuklyája takarásában csak sejteni lehet villanó szemének tüzét es telt ajkának andalító puhaságát.

Jellem:

Csendes természete mögött valójában a rejtőzködés vágya bújik meg. Nagyon kevesek voltak képesek eddig elnyerni bizalmát, de ha azt odaajándékozza az arra érdemesnek, akkor az szerencsés megismerheti az önfeledt énjét, aki akár hangosan kacagva, bohókasan tud játszani, vagy épp a világ dolgairól folytat mélyenszántó beszélgetéseket. Természetéből fakadóan olyan hatást gyakorol a környezetére, hogy minduntalan közel szeretnének kerülni hozzá az emberek és a titokzatossága erre még jócskán rásegít. Gyógyító erejével próbál segíteni szinte minden teremtménynek és minden fajnak, ezért cserébe csak ételt, ruhaneműt, edényeket, és legfeljebb könyveket fogad el. Bár mindenekelőtt szerénynek és visszahúzódónak tűnik, bizonyos helyzetekben felszínre tör erős és dacos oldala is a személyiségének.

Előtörténet:

Emberi fajhoz tartozó nevelőszülei elbeszélése szerint Jasmine-t egy felperzselt faluból mentették ki vándorlasuk során még csecsemőként. Teljes bizonyossággal soha nem derült ki, hogy milyen fajhoz vagy kaszthoz tartozik ő, azonban már 10 hónapos korában megjelentek nála az első képességek, melyek arra engedtek következtetni, hogy mágusok vagy druidák nászából született meg a gyönyörű Jasmine. Nevelőanyja és apja szerény körülmények között, de annál nagyobb szeretetben nevelték őt, a Smaragd felföld hegyei között elterülő, szinte érintetlen erdőségek egyikében mélyen megbúvó kis lakban, ahova Jasmine képességei megjelenésekor kénytelenek voltak elmenekülni a kíváncsi tekintetek elől. Próbálták óvni az ifjú leányt a különbözősége miatt őt megbélyegző, bántó szavaktól és a rosszindulatú tolakodó népektől, amelynek hatására Jasmine születésétől fogva kerülte és félte az emberek társaságát még a jelenlétüket is holott pedig belső tüze és kíváncsisága eredendően űzte volna hozzájuk mind közelebb. Az évek során, az erdő mélyén, szinte teljesen elzárva a külvilág ártalmaitól szépen lassan gyarapodtak is azért, és szüleivel felnőtté válása után építettek egy teljesen különálló kis lakrészt, ahol már élvezhette önállóvá válását, ugyanakkor gondoskodhatott addigra megfáradt, idős szüleiről.

Egyéb információk:

Bár származását homály fedi, már csecsemő korában felszínre került képességeinek egy csekély része. Figyelmes szemlelő és arra alkalmas ember érzékelheti egész alakját körülvevő erőteljes a természet kisugárzásához hasonlatos auráját. A földi elemeket már négyéves korában játszótársainak hívta, és észrevétlenül is képes volt irányítani őket. Később már akár segítségül is tudta hívni a föld elemeit, hogy megvédje magát a reá leselkedő veszélyektől és támadásoktól. Ez a képességet mélyen és ösztönösen birtokolja, használatához semmilyen mágikus eszközre nincs szüksége, bármikor és bárhol képes a föld energiáit a szolgálatába állítani. 18 évesen álmában elkezdtek megjelenni látomásként mindenféle gyógyító receptúrák, amelyeket ébredés után rendre lejegyzett, majd idővel ki is próbált betegeken és rászorulókon. Ekkortájt már kifejlődött azon érzéke is, hogy akár szavak nélkül is képes megérteni az embereket, megérezni a lelkük rezdülését. Senki sem tudja mind a mai napig, hogy miután átlépte nagykorúságának küszöbét, minden teleholdkor érzékeitől és ösztöneitől vezérelve, önkívületben táncol valamelyik rejtett erdei tisztáson. Mivel őseit és felmenőit nem ismeri ő maga sem, valójában senki nem tudja megmondani, hogy milyen képességekkel bírna, ha egy druida tanító értő vezetése által egyszer a felszínre tudná hozni azokat. Megérzései, mint jóslatok teljesülnek be rendre és gyermekkora óta különös álmok kísérik, melyek még megfejtésre várnak.

Bónusz tárgyak és felszerelések:
  Mik ezek, és hogyan tehetsz szert rájuk?
A jutalomtárgyakat a mesélő karakterek osztják ki egy-egy kaland végén, ha úgy ítélik meg, hogy a játékosok ügyesen oldották meg a rájuk váró nehézségeket, rejtélyeket, vagy logikai fejtörőket. Természetesen nem minden mesélő oszt jutalmat a kalandja végén (erről tájékozódhatsz a mesélő adatlapján is), és nem is kötelező tárgyakkal jutalmazni a kalandorokat.

Amennyiben a mesélő úgy ítéli meg, hogy jutalomban részesülsz, beküldi a tárgyat és annak leírását, az pedig bekerül a karakterlapod „Bónusz tárgyak és felszerelések” részébe, így számodra is láthatóvá válik, mivel is rendelkezel pontosan.

A tárgyak használata és eldobása
A jutalomtárgyaknál nincs megkötve a mesélő keze: az ő fantáziájára van bízva, hogy miféle tárgyat kapsz, és az meddig használható. Arra viszont szigorúan megkérünk, hogyha egy tárgyat kijátszottál és mondjuk egyszer használatos volt (pl. egy láthatatlanná tévő varázsital), azt töröld a karakterlapodról.