Helio Neachtain
[kapitális horgászmester]
Nem: Férfi 
Faj: tündérvérű
Azonosító: #271

Kinézet:

Ez a lányos arcú, fiatal tündérvérű korcs a legjobb példa arra, hogy miért nem szabad a faluszépe kislányoknak misztikus, meleg nyáréjeken erdőkön és mezőkön barangolni, galagonyával szegett tündérösvényekre tévedni és valami erdei néppel összeszűrni a leveiket, azaz gyereket foganni. Rossz vége lesz. 167 centi magas, vékonyan izmos férfiforma a végeredmény, de az arca akár egy lányé, igaz, egyes lányoknak pont ezért teszik. Az álla mindig sima, bár elmúlt már ötven is, dús szájára irigykedhetnek akiknek nem jut csók róla, hosszú, szertelenül növesztett fekete haja puhán éjszínű, mint az a meleg nyáréj, amin megfogant. Időnként zöldes szikrák pattognak benne, vagy éppen a nap szívja le a színüket mély smaragdzöldre, innen is fel lehet ismerni, hogy tündéri felmenői között pixiek is előfordultak. A füle hegyes, mint egy félelfnek, orra egyesen, szemei színeváltó világos tónusúak, felül kétszer kettő, tehát összesen négy szemfoga van. Ruházata igazán változatos, nincsenek mániái, néha a női ruhát is kipróbálja. Általában valami fellengzős komolyság ül a képén mintha sose volna jókedve, de ha jobban megnézik az arcát kiderül, hogy egy mosoly bujkál a szája sarkában örökké. Rajtad röhög. Bárki is vagy.

Jellem:

Már elmúlt vagy 60 éves, de még nem bírt lehiggadni. Örökmozgó, örökéber, tele energiával, hogy aztán időnként a legmélyebb enerváltsággal adja át magát a kedvetlenségnek és nemtörődömségnek, amit pont úgy megél, mint a legvirulóbb szenvedélyt, a legsötétebb vágyat, vagy a legharsányabb jókedvet. Féktelen és udvarias pillanatai váltogatják egymást, a személyisége valahol meghasonlott ember és tündérvére között, elidőzött egy keveset mindkét világban, eleget ahhoz, hogy akarja mindkettőt. Mohónak mondható, telhetetlen, kíváncsi, de nem kifejezetten jóindulatú. Ó nem. Kicsit lopós és nem kicsit kötekedős, senki sem tudja, hogy hogyan lehet még életben. Bár voltaképpen megvan a magához való esze, ravaszabb, mint egy rókafalka, és általában tudja, hogy kikkel kell barátkoznia ahhoz, hogy azzal kötekedhessen, akivel akar. Ő egy kalóz, egy útonálló, egy semmirekellő ripacs, egy akasztófavirág, egy falusi szívtipró és nagyvárosi trubadúr. Léha, léhűtő, romlott alak. Kicsit gonosz és szereti ha fáj, másnak. Ezért persze az emberrésze a felelős.

Előtörténet:

Bonyolult dolog úgy felnőni, hogy az ember, bocsánat, a féltündér anyja egy megesett lány, tehát szégyenben maradt a szülei előtt, zabigyereket hordott a szíve alatt, akit a Szépek Népének, az erdőlakó tündéreknek egy alfaja tett belé, ráadásul nem a nemesség! Már magzatkorában megpróbálták elhajtani, de kitartott. Később is főleg el-elhajtották miközben cseperedett és a világon minden érdekelte, ám a falusiak nem igazán voltak kíváncsiak a koboldképére, mert gyerekként kifejezetten koboldszerű volt megnyúlt füleivel, uralhatatlan hajával, de ami szép volt elmúlt, felnövekedve már emberre hasonlított, de még milyen emberre! Miközben cselédkedő édesanyját kísérte, segített meg-megcsodálták őt a széparcú fiúkról álmodó süldő lányok, sőt, egy-egy nemesebb kisasszonyka is elcsábult neki, nemes hölgyek rendelték magukhoz néhány aranyért, ezüstért igazán megérte kitanulni mellettük a testi mesterségeket. Az anyja persze helytelenítette ezt, de lehet beszélni és álmodozni pajkosan táncoló faunokról és tündérekről, viszont enni és ruházkodni nem lehet belőle, jól jöttek a könnyen szerzett garasok. Valahogy ráragadt a léhaság ilyen fordulók közepette, egynémely várúrnak is belopta magát a szívébe, megtanult kártyázni és a legjobb bordalokat zengeni túlvilági hangján, ami egészen biztosan nem az emberi örökség része. Könnyelműnek nevelte az élet egészen egyetlen szülőjének hirtelen haláláig, akit valami falusi kunyhókat nyújtogató háborúság ragadott el tőle. Az erdőbe menekült más parasztokkal együtt, de csak rá figyeltek fel a rejtőzködő népek, és magukkal csalták a saját erdőikbe, felismerve benne a fajtársat. Találkozott az apjával, ám mert félvérű nem lehetett maradása a hozzá hasonlók között, egyszer sétára indult és mikor hazafelé indult Tündérország ösvényei már nem vezették a lábát és az emberek világában ragadt. Mostohára forduló sorsa ellen úgy védekezett, ahogy minden magára valamit is adó zsivány, megtanulta megvédeni magát fegyverrel, gyors helyzetfelismerő képességgel, bűbájjal és fortéllyal, hogy aztán egy legyen azok közül, akiktől óva intik tisztes apák a lányaikat.

Egyéb információk:

Féltündérként az aurája szemérmetlenül szikrázik, mi több teleragyogja az arra fogékonyan érzékelését, félreérthetetlenül elüt minden más lénytől. A testének minden egyes sejtje bűbájos az emberi látszat alatt, ám tanulatlansága okán csak kevéssé képes kihasználni a képességeit. Kisebb tárgyakat gyorsan lebegtet, magához hív, nagyobb erőfeszítések megviselik, mintha az izmait használta és szaggatta volna, magához hívja az állatokat és szavak nélkül szót ért velük, mint erdei lény, valamint képes arra, amire egy nagyon alap szintű varázsló képes (csettintéssel lángot csihol egy gyertyán, meg tudja vizsgálni a tereket, rejtenek-e csapdát, ha azok nincsenek rejtve, ki tudja oltani a fényeket, vagy vakító villanást létrehozni egy zárt térben, vízzel tölteni meg egy kupát) különösebb erőfeszítés nélkül. Az éneke a legbűbájosabb, a hangja megszólítja a lelkeket, bár általában vidám bordalocskákat énekel olyan társaságban, ahol fel sem tűnik milyen bűbájosság működik közre a jókedvben... hát igen, csúnyán pazarolja a tehetségét. Örökmozgó, élénk életvitelének hála remek a mozgáskultúrája, légies és könnyed, ha harcol ravasz és kegyetlen ellenség, egyáltalán nem hisz a fair-playben, de lesír róla, hogy sose tanították bánni semmilyen fegyverrel, az élet nevelte arra, hogy minden fegyver, az oldalán függő kard és tőr pont annyira, mint a felkapott óvatlan sündisznó, ami egy alkalmas pillanatban az ellenségeinek arcán csattanhat. 2020 05.14 - Innon Zulnál maradt a tőre, elkísérte a Lordot a párbajára.

Bónusz tárgyak és felszerelések:
  Mik ezek, és hogyan tehetsz szert rájuk?
A jutalomtárgyakat a mesélő karakterek osztják ki egy-egy kaland végén, ha úgy ítélik meg, hogy a játékosok ügyesen oldották meg a rájuk váró nehézségeket, rejtélyeket, vagy logikai fejtörőket. Természetesen nem minden mesélő oszt jutalmat a kalandja végén (erről tájékozódhatsz a mesélő adatlapján is), és nem is kötelező tárgyakkal jutalmazni a kalandorokat.

Amennyiben a mesélő úgy ítéli meg, hogy jutalomban részesülsz, beküldi a tárgyat és annak leírását, az pedig bekerül a karakterlapod „Bónusz tárgyak és felszerelések” részébe, így számodra is láthatóvá válik, mivel is rendelkezel pontosan.

A tárgyak használata és eldobása
A jutalomtárgyaknál nincs megkötve a mesélő keze: az ő fantáziájára van bízva, hogy miféle tárgyat kapsz, és az meddig használható. Arra viszont szigorúan megkérünk, hogyha egy tárgyat kijátszottál és mondjuk egyszer használatos volt (pl. egy láthatatlanná tévő varázsital), azt töröld a karakterlapodról.