Kraggar
Nem: Férfi
Faj: Ork
Azonosító: #219

Kinézet:

Ez a nem éppen megnyugtató jelenség egy nagyjából két méter körüli magasságú ork hím. Termetéhez nem kis súly is társul, hiszen az egész lény vastag csontokból és dagadó izomkötegekből áll. A fajára jellemző zöld bőrét hegek tarkítják, van, amit acél, és van amit karmok okoztak, a túlélt harcok eme mementóit büszkén viseli. Arcvonásai durvák, többnyire mogorva kifejezés ül rajta, széles állkapcsa, méretes agyarai, és a bozontos szemöldök alatt megbújó apró, narancssárga (már-már izzónak látszó) szemek nem nyújtanak bizalom gerjesztő látványt. Hosszú, drótszerű, fekete haját részben kiengedve, részben fonatokban hordja, állán rövid szakáll nőtt. Tekintetén, arckifejezésén látni, hogy nem fog sem tudományos értekezéseket folytatni, sem az aktuális gazdasági vagy politikai helyzetről diskurálni, de nem is egy minden értelmet nélkülöző lényről van szó. Ruházata egyszerű nadrág, ami itt-ott már varrni kellett, te néhány szakadt lyuk is akad még rajta, derekán egy bőr övvel, kopott, koszos csizma, hideg idő esetén (már az ő hőérzetével értve) egy mellény vagy ingféleség is előkerül. A jobb napokat is látott csatabárdjai a hátára szíjazva, és bár a sok évnyi használat meglátszik a fegyvereken, az élük élesre fenve várja, hogy az ellenfél vérében mártózzanak meg. Néhány ékszert is visel, orrában acél karika, bal oldali nagyobb agyarába két kisebb karika van fúrva, jobb fülében szintén egy vastagabb csont gyűrű, nyakában pedig valamiféle bestia hegyes fogai alkotnak dekoratív nyakékeket.

Jellem:

Nem az eszéért szeretik, már aki szereti, de kellemetlen meglepetés éri azt, aki teljesen hülyének nézi. A problémákat szereti inkább erővel megoldani, elvégre olyan környezetben nőtt fel, ahol az erő volt a minden, az erős uralkodott a gyenge felett, de eltöltött már annyi időt az emberek között, hogy ne ugorjon neki minden jött-mentnek, hogy néhány jól irányzott öklössel igazolja igazát. Türelme végét hamar elérni, lobbanékony természetű, de amilyen gyorsan dühbe gurul, olyan gyorsan el is párolog belőle, hacsak nem provokálják tovább folyamatosan.

Előtörténet:

Kraggart töpszli kora óta törzse egyik harcosának szánták, ezért nem is csoda, hogy a harc, a küzdelem lett az élete. Kereste a minél nagyobb kihívást, küzdelmet, hogy újra és újra bizonyíthassa, ő az erősebb, ő jobb. Az viszont már fiatal óta kora belátta, karavánok kifosztása, tanyákra, farmokra vezetett. Kivette ő a részét a harcokból, ahogy az ork harcos becsület megkövetelte, de valahogy mindig keserű szájízzel távozott. Egy nap végre rámosolygott a szerencse, és egy olyan karavánra csaptak le, amit összeszokott, tapasztalt zsoldosok őriztek. A diadal azonban itt is az övék lett, Kraggar viszont egy olyan lehetőségre bukkant, amire nem számított. Ugyan az ember csak lyukat akart beszélni a hasába, hogy elmenekülhessen a sebeit nyalogatni, a komolytalannak ajánlat viszont felkeltette az ork harcos érdeklődését. A zsoldos el tudná őt juttatni a déli területekre, ahol virágzott az arénaharcok kultusza, kegyetlenebbnél kegyetlenebb ellenfelekkel, és megannyi egzotikus lénnyel megspékelve. Idővel persze rájött Kraggar, hogy a fickó csak át akarta verni, azonban az beszélgetés egy váratlan barátság, és egy szép karrier kezdete volt. Ugyanis a két jómadár órási hírnevet szerzett maguknak a küzdőtereken, ezzel együtt pedig igazi aranyéletet élvezhettek, már amikor nem az életükért küzdöttek - habár Kraggar még ezt is annak a részeként emlegeti. Az idő múlásával viszont eltűntek a nagy kihívások, és az arénaharcok is egyre unalmasabbá és unalmasabbá váltak. Az ork viszont talált más, új lehetőséget, és a zsoldos cimborája nagy bánatára szörnyvadásznak álltak, ki a dicsőség, ki a pénz miatt, de semmiképp sem emberbaráti szeretetből. Végül ez lett a duó veszte, ugyanis egy pontatlan információnak hála a vadász társaság nagyja meglehetősen fájdalmas módon halálozott el, köztük az ork cimborája is. A halálán a zsoldos még egy utolsó szívességet kért Kraggartól, ő pedig rábólintott, hogy megteszi, bármennyire is nagy nyűgöt vállalt ezzel magára. Ennyit megérdemel egy csatában elesett dicső harcostárs. Ez az utolsó szívesség vezette Anwarion földjeire.

Egyéb információk:

A többet erővel mint ésszel fajta harcos, azonban az ember mellett, emberek között töltött idő megtanította a minimális türelemre és néhány taktikai fogásra. Messze nem lett nagy stratéga, de a harchoz nagyon ért, tudja, hogyan használja ki rendkívüli erejét és szívósságát, és hogy az ellenfelei ezt mivel próbálhatják kiküszöbölni.