Csontváz a szekrényben
(NJK)
Nem: Férfi
Faj:
Azonosító: #168

Kinézet:

Egykoron peckes, szikár, délceg termettel bírt. A határozott arcélekkel rendelkező arc ékei oly szürke szemek voltak, melytől minden fehérnép szíve vajból kélt hirtelen. Selymet, s drága kelmékből szőtt, jól szabott holmikat hordott szarvasbőr csizmával, télen meleg, csatos köpenyt családja címerével. Ám mióta elhagyta az élők sorát, fakó szellemalakban jelenik meg egy fehér hálóruhában, miben elérte végzete.

Jellem:

Buzgó önbizalomnak sosem volt híján, s nem volt rest félreállítani azt, aki útját, vagy céljait keresztezte. Művelt, jól kitanított, ragyogó elmének titulálták nemes eszmékkel, s bizony el is kápráztatta beszélgetőpartnereit. Ezt azonban nem sokáig élvezhette, hiszen korán elragadta a halál kegyetlen szele, s mikoron rájött, hogy nem várja fény odaát - lelkét csupán a kúria puszta falai kötik elenyészett, fakó, lebegő lényéhez -, beleőrült. Az úriemberekhez méltó modor, a kedvesség, a ragyogó elme megfakult, s a halál megváltására várva megkeseredett. Egyetlen öröme most már csak az, ha a kúria lakóinak törhet borsot orra alá, így nem palástolja kéretlen megjegyzéseit soha.

Előtörténet:

Valaha Lord Duval-ként ismerték, s az előkelő, nagyhírű nemesi Duval családból származó egyeden fiú volt. Egy századfordulóval ezelőtt, Boldogasszony havának egyik hideg téli napján Lord Duval az anwarioni székvárost, s kúriát szemelte ki látogatása céljául, hogy találkozzon annak hites urával egy parola erejéig. Ám előtte még végigjárta a székváros legkiválóbb bordélyait, s kocsmáit: folyt a ser, pattant a kocka, s Duval az est végére egy narancsköves gyűrűvel lett gazdagabb, mit kockán nyert Lord Belezriel kezéről. Késő estét ütött már az óra, mire a férfi italtól bódult elméjét, s testét a Kúria falai közé irányozta - s miután kiszemelt egy szabad szobát magának -, s a fáklyafényben pislákoló folyosón át az ódon falépcsőn lefelé vitte útja egy repetányi adag veresborért. Ekkor egy mellette elhaladó botor szolgálóleány szerencsétlenül hágott a lépcsőfokra, s a kezében tartott olajlámpás egyenest a garádicsra esett: a tűz gyorsan terjedt, ám menekülésre már nem volt lehetőség: felemésztette az egész Kúriát, s annak lakóit egytől-egyig. Duval szemhéja mögött és bensejében tűz izzott, felemésztve minden egyes porcikáját, míg ő a megváltásért, s az enyhet adó végért könyörgött, ami el is jött...ám újfent a kúriában találta magát, ami időközben újjáépült. Dühöngött, tört, zúzott… volna, ha keze nem nyúl át a porrá zúzni kívánt tárgyakon. Hosszas tépelődés után felsejlett benne a gyanú, hogy maradását nem önmaga idézte elő, hanem narancsköves gyűrűje : ám azt többé hiába feszegette ujjáról, az mindig visszakerült rá, s Duval kénytelen volt belenyugodni szomorú sorsába: sohasem hagyhatja el a kúria falait, mely megannyi század alatt rejtélyes mód ellenállt bármily sorscsapásnak: ha felégett, újraépült, ha lerombolták, újra ép volt. A valaha volt nemes elméje megbomlott, s immár az impozáns épület örök tatozékaként éli sanyarú létét, megpróbálván megkeseríteni annak lakóit.

Egyéb információk:

Nem játékos karakter – a karakter nem emberi irányítású.